Árnyékok árnyai közöttünk XIV.

17. Az Izsák József ügy

Izsák József 1961-ben - Marx József felvétele

Több mint egy év telt el azóta, hogy a nyolcadik bejegyzésben beszámoltam arról, hogy Bukarestben belepillanthattam a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács székhelyén Édesapám iratcsomójába. A közelmúltban átvehettem az igényelt fénymásolatokat is. Igaz, hogy egy-egy nevet lefestettek, de a lényeget módom van elmélyültebben tanulmányozni itthon. Ez nem kevés. Megtehetem, amire jó esztendeje készülök már, amikor ezt írtam: emlékeimmel segíteni fogom a jövendő történészeinek munkáját, ez lehet a dolgom.

A nyolc iratcsomóból az első öt a megfigyelés különböző intenzitású hullámairól szól, az utolsó három lehallgatási jegyzőkönyveket, levelek fordításait, másolatait tartalmazza.

Az első (a CNSAS bélyegzője szerint 419 oldal) az 1961. szeptember 25.-én elrendelt megfigyelés időszakát fogja át 1966. november 14.-ig. Itt elsősorban az állambiztonsági szervek apámra vonatkozó belső levelezése olvasható. A második kötetben (263 oldal) ugyanezen időszak ügynöki jelentései lelhetők fel és az operatív megfigyelés jegyzőkönyvei.

A harmadik kötet az 1975-től 1983-ig terjedő időszakot fogja át hetvenegy oldalon, a negyedik pedig huszonkét oldalon az 1983-tól 1989 májusáig terjedő időszakot.

Az ötödik iratcsomó (14 oldal) 1987-88 évekre vonatkozó iratokat tartalmaz.

Hatodik kötet: (63 oldal): lehallgatási jegyzőkönyvek 1976-1978

Hetedik kötet: (345 oldal): lehallgatási jegyzőkönyvek 1962- 1966

Nyolcadik kötet (251 oldal): lehallgatási jegyzőkönyvek 1974 – 1976.

            Ez összesen 1448 oldal. Valójában sokkal több, mivel a számozás során a lapokat és nem az oldalakat számozták, és elég gyakran írtak a lapnak mindkét oldalára.   

*

Apám elbúcsúzott tőlünk, és átadta nekem Asztalos Istvánról írt, kiadás előtt álló könyve kéziratának egy példányát. Arra kért: őrizzem meg, és adjam majd át a fiamnak. Az én tizenhárom éves fülemnek ez roppant ijesztően hangzott. Évek óta dolgozott az Asztalos Istvánról szóló monográfiáján, és én úgy tudtam, könyv lesz belőle, amelyet rövidesen a könyvesboltok kirakatában is láthatok. Miért kellene nekem őriznem? Átadnom a fiamnak?

Távozása után Édesanyám bekapcsolta a rádiót, és maga mellé ültetett minket. Elmondta, a lakást lehallgatják, azért beszélgetünk hangos zeneszó mellett. Majd arról beszélt, hogy Édesapánk ellen eljárást folytat a román politikai rendőrség, a Securitate. Államellenességgel vádolják, nacionalizmussal, és kilátásba helyezték a letartóztatását is. Most Bukarestbe ment, hogy kihallgatást kérjen a párt Központi Bizottságánál. Sok mindent elmesélt, s fény derült az elmúlt hónapok fojtott suttogásainak titkára. Én azt kérdeztem, haza fog jönni még? Nem fogják éppen Bukarestben letartóztatni? 

- Édesapátok párttag. Ahhoz, hogy letartóztassák, előbb ki kell zárniuk a pártból. Amíg ez nem történik meg, addig nincsen ilyen veszély.    

Arra a kérdésre, hogy mi váltotta ki a Securitate kiemelt figyelmét, azt mondta:

- Tudjátok, hogy Édesapátok a magyar nyelv és irodalom katedra tanszékvezető tanára. Az ellene folyó hadjárat valószínű a magyar tanszék ellen irányul, és végső soron a cél: megszüntetni a magyar nyelv és irodalom tanárok képzését Marosvásárhelyen.

A továbbiakban felkészített arra, hogy minket is kikérdezhetnek. Vigyázzunk a provokátorokra. Elmondta, hogy milyen kérdésekkel találkozhatunk, és mit kell felelnünk. Közel ötven évvel a történtek után a kezemben tartom azt az összefoglaló feljegyzést, amelyet a marosvásárhelyi Securitate négyévi megfigyelés (1961-1965) összegzéseként készített, és amely összefoglalja az Édesapám ellen megfogalmazott vádakat, és a végén kilátásba helyezi a letartóztatását és bíróság elé állítását. Az iratot teljes egészében mellékelem, úgy az eredetit, mint annak általam végzett magyar fordítását. Annyit teszek hozzá, hogy az a határozat, amely a bűnügyi eljárás elutasításáról dönt, és amely a letartóztatás rémképét elhárítja, 1966. október 18.-án keltezett. Egy esztendeig tartott az a lidércnyomás, amely kitörölhetetlenül belevésődött gyermeki emlékezetembe, de amelynek tényleges kiváltó okát jóval később értettem meg.

Amikor az előzetes bűnügyi vizsgálatot lezárták, akkor Édesapámat egy pártszankcióval büntették, és leváltották a marosvásárhelyi Pedagógiai Főiskola magyar nyelv és irodalom tanszékének éléről. Új vezetőt nem neveztek ki helyette, hanem összevonták a magyar katedrát a románnal, amely filológia katedra néven működött tovább, román vezetés alatt. 1980-ban magát a Főiskolát is megszüntették, és Édesapám munkanélküli volt abban a Romániában, ahol hivatalosan nem volt munkanélküliség. Nyárád-Szentlászlón gazdálkodott, és írta a könyvét Illyés Gyuláról.     

18. A csatolt, román nyelvű feljegyzés magyar fordításban:

Feljegyzés

1965.október 26.

A Belügyminisztérium Maros Magyar Autonóm Tartományi Igazgatóságának szervei megfigyelték és dokumentálták az ellenséges és nacionalista tevékenységét nevezett Izsák Józsefnek, aki 1921. augusztus 1.-én született Sepsiszentgyörgyön, Brassó tartományban, József és Anna fia, magyar nemzetiségű román állampolgár, tanulmányait a bölcsészeti karon folytatta, foglalkozása: egyetemi előadó tanár a Marosvásárhelyi Pedagógiai Főiskolán, a magyar nyelv és irodalom katedra tanszékvezető tanára, RKP tag, a múltban tagja volt a Kolozsvári Magyar Diákszövetségnek, büntetlen előéletű, nős, két gyermek apja, állandó lakcíme: Marosvásárhely, Lupeni utca 1 szám.

Fentnevezett terhére megállapítást nyert, hogy fentnevezett 1940-1944 időszakban tagja volt a Kolozsvári Magyar Diákszövetség vezetőségének, és részt vett a nacionalista-soviniszta diákmozgalmakban.

A magyarországi ellenforradalom időszakában a szóban forgó személy az események hatása alatt revizionista nézeteket fogalmazott meg, még az „Utunk” irodalmi folyóirat hasábjain is, és csatlakozott a „szabad” irodalom áramlatához, támadva a pártos irodalmat a sematizmus elleni küzdelem álcája alatt.

Az 1959-1962 évek időszakában, amikor a marosvásárhelyi tankönyvkiadónál dolgozott főszerkesztőként, több alkalommal volt magyar nacionalista megnyilvánulása, azt állítva, hogy a tankönyvekben a magyar íróknak szánt terjedelem, illetve a román szerzők befoglalása a romániai magyar irodalom elsorvasztását célozza. A továbbiakban kifejtette, hogy a tankönyvekben a magyar íróknak szánt terjedelem korlátozása a magyar tannyelvű iskolák kiadójának fokozatos felszámolásához fog vezetni.

A Marosvásárhelyi Pedagógiai Főiskolán a magyar nyelv és irodalom tanszék tanárai előtt többször megrágalmazta pártunknak és hazánk kormányának nemzetiségi politikáját, azt állítva, hogy az együttélő magyar nemzetiség nem élvez egyenlő jogokat a románnal. Továbbá azt állította, hogy a magyar tagozat a Pedagógia Főiskolán elsorvadóban van, amely a felszámolásához fog vezetni, és fokozatosan rá fognak térni a magyar tannyelvű iskolák felszámolására.

Több alkalommal kijelentette, hogy azokat a diákokat, akik az intézet magyar tagozatán végeztek, olyan iskolákba helyezték, ahol román nyelvet és irodalmat tanítanak, a magyarral pedig olyanok foglalkoznak, akik nem rendelkeznek a szükséges szakmai felkészültséggel, mivel ennek a tantárgynak senki nem tulajdonít jelentőséget, és ezért nincsen távlata a magyar tannyelvű iskoláknak.

Ezzel a kérdéssel kapcsolatban még kijelentette, hogy egyes esetekben a magyar nyelvet és irodalmat román nemzetiségű tanárok tanítják, és ez szándékos, mivel nem érdek a kívánt hatásfok elérése, ezért a tanulók nem tudják a tantárgyat elsajátítani, amely hasonlóan a magyar nyelv és irodalomoktatás felszámolásához fog vezetni.

Többször uszította a beosztása alá tartozó tanárokat, hogy lépjenek levelezés útján kapcsolatba a Pedagógiai Főiskolát végzett magyar nemzetiségű tanárokkal, és biztassák őket, hogy harcoljanak azért, hogy kapjanak magyar katedrát azokban az iskolákban, ahová kihelyezték őket.

1963-től a mai napig több alkalommal is kifejezte elégedetlenségét, hogy egyes külföldi folyóiratok, amelyre az intézet előfizetett, nem érkeznek meg időben, vagy nem érkeznek meg egyáltalán. Ezzel a helyzettel kapcsolatban számos nacionalista megnyilvánulása volt, azt állítva, hogy ez egy, az állami hatóságok által szándékosan teremtett helyzet, hogy elszigeteljék a hazánkban élő magyar tudósokat a magyarországi dokumentációs forrásoktól. Azt is kijelentette, hogy ez megnehezíti annak a tantestületnek a szakmai tevékenységét, amely a magyar nyelvvel és irodalommal foglalkozik és ez a romániai magyarság kulturális színvonalának csökkenéséhez fog vezetni.                                       

IZSÁK JÓZSEF több alkalommal is arra ösztönözte a beosztása alá tartozó tanárokat, hogy legyenek nagyon igényesek a magyar nyelv és irodalomszakra beiratkozott román diákokkal, azt állítva, hogy ezeket, miután végeznek, magyar iskolákba helyezik, és mivel nem tudnak jól magyarul, román nyelven fognak tanítani. Hasonlóan kijelentette, hogy a román nyelv és irodalom tanárai zaklatják a magyar nemzetiségű diákokat.

Az 1964-1965 évek során nevezett IZSÁK JÓZSEF több alkalommal kijelentette a meghallgatott tanúk jelenlétében, hogy hazánkban az együttélő magyar nemzetiség elrománosítása folyik. Azt állította, hogy a magyar tannyelvű iskolákban tanuló magyar diákoknak nincsen jövőjük, csak azoknak van, akik román tagozatra iratkoztak. Hogy ez egy szándékos intézkedés, amelynek célja a magyar diákok elrománosítása, és a magyar tannyelvű iskolák felszámolása.

Hasonló módon riasztó és tendenciózus híreszteléseket terjesztett, hogy Erdély területén folytatódna a bukaresti, olténiai vagy más helyekről származó románok betelepítése, és ezt azért teszik, hogy Magyarországnak ne lehessen többet területi követelése Erdélyre vonatkozóan.

1964 nyarán a magyar nyelv és irodalom katedra egyes tudományos dolgozatainak az elemzésekor IZSÁK JÓZSEF többek között kijelentette, hogy az Avas népessége voltaképpen elrománosított magyar, és ma ezért tekintik őket románnak.

Hasonlóan 1964-ben, amikor hazánk különböző nemzetiségű polgárainak a kivándorlásáról volt szó, a szóban forgó személy azt állította, hogy csak a magyarok védtelenek, ezért tekintik másodrendű állampolgároknak, amiért el lehet románosítani őket.

1965-ban, az RKP Központi Bizottságának új főtitkára megválasztásakor kijelentette, hogy azért választották meg, mert a román értelmiség körében nagy népszerűségnek örvend, mivel nacionalista politikát folytat a románok javára és az együttélő nemzetiségek rovására.

1965 nyarán IZSÁK JÓZSEF kiutazási engedélyt kért az illetékes hatóságoktól a Magyar Népköztársaságba. Miután tudomást szerzett arról, hogy a kiutazását nem hagyták jóvá, többek előtt kijelentette, hogy a hazánkban az együttélő magyar nemzetiséghez tartozó emberek egy bizonyos kategóriája, mint tanárok, írók nem kapnak kiutazási engedélyt a Magyar Népköztársaságba, hogy ne tudjanak mesélni a romániai magyar népesség helyzetéről, arról hogy egy elrománosító eljárásnak vannak alávetve.

Több alkalommal kijelentette, hogy az együttélő magyar nemzetiség művelődése elmaradott amiatt, hogy elszigetelt a magyarországi dokumentációs forrásoktól, dicsőítve közben a magyarországi liberalizmust.

A fenti cselekmények elkövetését 15 tanú vallomása igazolja.

Nacionalista, ellenséges tevékenységéért, amelyet IZSÁK JÓZSEF tanárként és irodalomkritikusként kifejtett, javasoljuk a letartóztatását, kivizsgálását és bíróság elé állítását.

…oOo…