2013. február 27., szerda

Pax Siculica

- Közlemény -

            A Székely Szabadság Napjának szervezése a célegyenesbe érkezett. A jó szervezés, a jó mozgósítás egyik előfeltétele, hogy félretegyük a vitákat és béke legyen Székelyföldön a politikai ellenfelek között is. A „fegyvernyugvás”, amelynek legalább március tizenötödikéig ki kell terjednie, fokozottan felelős magatartást, önfegyelmet követel a közélet szereplőitől, a sajtótól, de a székely társadalom minden tagjától is.
            Két hétig senki ne nyisson vitát, ne támadjon, ne minősítsen, ne bíráljon. Aki úgy érzi, hogy méltánytalan támadás érte, halassza el a válaszadást! Ha ezt lelkiismerete semmiképp nem engedi, akkor szóljon mértéktartóan, indulat nélkül, és törekedjen arra, hogy senkit ne bántson meg.  
           A komment-világ internetes felületeire figyeljenek nagyobb felelősséggel a moderátorok, ne engedjenek teret a béke-bontóknak, akik között a névtelenség leple alatt könnyen megjelenhetnek a hivatásos provokátorok is.
           Március tizedikére mozgósítva megszólítottuk az egész székely társadalmat, és arra kell törekednünk, hogy az sokszínűségében is egységesen tudja megjeleníteni igényét az önrendelkezésre, ki tudja fejezni egységes tiltakozását a székelység érdekei ellenében kidolgozott, akaratát mellőző közigazgatási átalakításra vonatkozó terv ellen, hogy meg tudjuk akadályozni, hogy az valóra váljon és Székelyföldet egy román többségű régióba tagolják be.
            Területi autonómiát akarunk. Azt is akarjuk, hogy Székelyföld önálló közigazgatási egységgé váljon, és megkérdezésünk nélkül, akaratunk ellenére ne hozzanak mások döntést a mi jövőnkről.
A sikeres és hatékony fellépés érdekében legyen ez a két hét a székelyek békéjének ideje, a pax siculica.  


                                                                                                       Izsák Balázs
                                                                                    A Székely Nemzeti Tanács elnöke

Marosvásárhely 2013. február 27.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése